Ebben az évben is számos környezettel kapcsolatos eseményen, konferencián és kiállításon vettünk részt, ahol a klasszikus kerti komposztálók mellett bemutattuk a GreenGood elektromos komposztálót. Aki még nem tudná mi ez, annak üzenjük: egy csoda. Az elektromos komposztáló egy olyan eszköz, amely az összes nyers és főtt ételmaradékot kezelni tudja (konyhai hulladék) és szerves, tápanyagban dús, természetes trágyát állít elő belőle. A kerti komposztálási folyamattal szemben, amely mindenféle kerti zöldhulladékot több hónap alatt bont le, az elektromos komposztáló közvetlenül a konyhában tud működni, és 24 órán belül elvégzi a folyamatot! Hihetetlen, nem? A közelmúltban több rendezvényen is nagyon nagy volt az érdeklődés a technológia iránt, és érdekes, hogy gyakran találkoztunk olyanokkal, akik azt mondták, hogy nem lehetséges a hulladékot mindössze 24 óra alatt komposzttá alakítani. Az emberek, akik a hagyományos módon végzik a zöldhulladék komposztálást a kertjükben, tisztában vannak azzal, hogy ez a folyamat hónapokig, évekig is tarthat. Ez a nagy időkülönbség sok kérdést felvet. Mégis hogy lehetséges ez?
Először is meg kell ismerni dióhéjban a komposztálás folyamatát.
- MIKROORGANIZMUSOK – A biológiai hulladék mikrobiológiai úton történő lebontása mikroorganizmusok segítségével történik – aerob baktériumok és anaerob mikroorganizmusok (szerves anyagokat bontó alapanyagok). Ezek a mikroorganizmusok a (megfelelő) tápanyagok, nedvesség és a levegő segítségével dolgoznak és újra biokémiai anyagokká átalakítják ezeket a tápanyagokat.
- HŐMÉRSÉKLET – A mikroorganizmusok anyagcsere folyamata energiát használ fel, melynek során hő szabadul fel, és ez elősegíti a bomlást. A hőmérséklet elérheti a 70 ° C –ot az komposztálási folyamat elején (a többi fázisban 30-45 ° C körüli hőmérséklet van).
- LEVEGŐ – A komposztálás egy aerob folyamat – amely oxigén segítségével történik, és megköveteli a megfelelő levegőztetést (a kerti komposztálóban ezért kell forgatni a komposztot).
- PÁRATARTALOM – Alapvető követelmény a helyes komposztáláshoz a megfelelő páratartalom.
nedvesség hiánya – a folyamat lelassul / leáll
a magas páratartalom – nem kívánatos rothadási folyamat indul be - ÁLLATOK – A komposzt készítési fázis elején az ömlesztett anyagban megjelennek a kis állatok, mint például atkák, ugróvillások, különféle férgek (gátolják a gombák növekedését) és a földigiliszták. Ezek széklete nagyon jó trágya és ebből kiváló komposzt lesz.
- MENNYISÉG – A bomlás során a biológiai hulladék térfogata és súlya csökken. Ez akár 20-70%-os mértékű is lehet, attól függően, hogy milyen összetételű a bekerülő anyag (száraz lomb, nedves levágott fű, stb.). Tehát a mennyiségi csökkenés egyik jele a folyamat megfelelő működésének.
A kerti komposztálás folyamatát most már mindenki ismeri. De mi a különbség az elektromos komposztálókban? És hogy lehet az, hogy fel tudja dolgozni a szerves hulladékot 24 óra alatt?
- MIKROORGANIZMUSOK – Az elektromos komposztáló használata során a talajban élő mikroorganizmusok és állatok helyett egy speciálisan tenyésztett kultúrát, úgynevezett ACIDULO-thasználunk. Ezek nagyon ellenálló mikroorganizmusok, amelyek szélsőséges körülmények között is képesek működni, ezáltal lehetővé válik a gyors komposztálási folyamat, amelyben a biológiai hulladék 90% -kal csökken és legfeljebb 24 órán át tart. Ráadásul nem igényel szinte semmilyen törődést, élettartama és szaporodása korlátlan. (A piacon ezek nem hozzáférhetőek. A készülékkel együtt érkeznek, és nem kell cserélni őket.)
- MAGAS HŐMÉRSÉKLET – A komposztálóba elektromos fűtőelem van beépítve, így a készülékben a komposztálás bizonyos szakaszaiban 70 ° C fölé is emelkedhet a hőmérséklet. A sós és savas közegben is gyorsan szaporodnak az ACIDULO mikroorganizmusok.
- FOLYAMATOS LEVEGŐZTETÉS – A levegő az egyik alapvető építőeleme a komposztálási folyamatnak. Enélkül az elektromos komposztáló nem tudná teljesíteni feladatát.
- AZ IRÁNYÍTÁSI FOLYAMATOK – A berendezés a legideálisabb környezetet biztosítja a biológiai anyag feldolgozásához, Így nem befolyásolják a folyamatot a külső hatások, mint például az időjárás, a hagyományos komposztálás során. Mivel a komposztáló folyamatosan az elektromos hálózathoz csatlakozik, így a lebontási folyamat automatikusan szabályozott (termikus ciklus, folyamatos keverés …).
- EREDMÉNY – A klasszikus komposztálókkal szemben szintén különbség a kikerülő anyag minősége. Míg a kerti komposztálókkal komposztot hoztunk létre, az elektromos komposztálóban instabil komposzt – szubsztrát keletkezik. A gyorsított folyamat során nagyon koncentrált és nagy mértékben sós illetve savas komposztot kapunk. Azonban a jó minőség megkérdőjelezhetetlen. Csak arra kell figyelni, hogy mielőtt kijuttatjuk a talajba, nagy mennyiségű földdel kell keverni.
- ZÖLD FOLYAMAT – Az eljárás során keletkező káros gázok szűrése nanotechnológiával történik, így nem kerülnek ki káros gázok, melyek a biológiai hulladék bomlása során előfordulhatnak.
Mindent összevetve valóban lehetségesa szerves hulladék (konyhai hulladék) 24 órán belüli lebontása, komposztálása. Nagyon egyszerű és környezetbarát folyamatról beszélhetünk. Ezen felül a beállított hőmérsékleti ciklusoknak köszönhetően a GreenGood technológia az uniós jogszabályok által előírt fertőtlenítést is elvégzi. Ezért egyértelmű, hogy a vendéglátó egységeknek ez a legjobb alternatívája a konyhai hulladék gyűjtésére. A gyakorlatban ezek az elektromos komposztálók Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban és Magyarországon már több helyen megtalálhatóak(iskolai büfékben, óvodákban, szállodákban, éttermekben, kávézókban, egyéb vendéglátóipari egységekben, ahol keletkezik konyhai hulladék,és néhány háztartásban).