Mindig hálásak és boldogok vagyunk, ha motiválni tudjuk az önkormányzatokat a hulladék megelőzésére. Egyre többször kerülünk kapcsolatba olyan tudatos polgármesterrel, aki tenne a biológiailag lebomló hulladék problémájának megoldásáért, és nem áll közömbösen a témához.
Mát több éve állunk büszkén a házi komposztálás mögé, mert tudjuk, hogy ez nem csak az önkormányzatoknak okoz megtakarítást, hanem a környezetünk is óvja. Annak köszönhetően, hogy a biológiailag lebomló hulladék nem a hulladéklerakókban, hanem komposztálókban végzi, jelentősen csökken a CO2 kibocsátás az adott területen.* És ezt nagyon imádjuk!
2015 végén célul tűztük ki, hogy utánajárjunk, a településekkel karöltve hogyan járultunk hozzá Földünk megmentéséhez. A CO2 kibocsátás mennyiségének csökkenését vettük figyelembe szlovák, cseh és magyar településeken, akikkel együtt dolgoztunk a házi komposztálás bevezetésén. A kutatás eredménye óriási örömöt okozott számunkra, őszintén szólva nagyon meglepődtünk.
2014-ben és 2015-ben 360 szlovák, cseh és magyar önkormányzat** összesen 7 846 307,461 kg C02 kibocsátását előzte meg a komposztálásnak köszönhetően. A számítást az önkormányzatoknak, partnereknek átadott komposztáló edények száma, mérete, és a CO2 termelés kiszámítására szolgáló képlet alapján az Institut Cirkulární Ekonomiky, z.ú. végezte el.
A számok lebontva:
- 2014-ben és 2015-ben Csehországban 6 843 130,392 kg üvegházhatást okozó CO2 kibocsátása került megelőzésre 330 település együttműködésével, összesen 109 599 680 liter biológiailag lebomló hulladék eltérítésével a hulladéklerakóktól.
- 2014-ben és 2015-ben Szlovákiában 233 609,9063 kg üvegházhatást okozó CO2 kibocsátása került megelőzésre 13 település együttműködésével, összesen 3 741 500 liter biológiailag lebomló hulladék eltérítésével a hulladéklerakóktól.
- 2014-ben és 2015-ben Magyarországon 76 95 67,1625 kg üvegházhatást okozó CO2 kibocsátása került megelőzésre 17 település együttműködésével, összesen 12 325 400 liter biológiailag lebomló hulladék eltérítésével a hulladéklerakóktól.
Az együttműködést, és a kevesebb CO2 kibocsátásért tett erőfeszítést megköszönve egy tanúsítványt állítottunk ki az önkormányzatok számára, amin a megelőzött CO2 mennyisége szerepel. A képek a borítékolás során készültek.
Ezek az elképesztő számok bizonyítják, hogy a munkánknak van értelme, és motiválnak a fejlődésben, még nagyobb eredmények elérésében. Reméljük, hogy ez csak a kezdet, és évről évre egyre csak nő majd a megtakarított kg-ok és literek mennyisége.
Szorítsatok! 🙂
* Az energia, ipar és a mezőgazdaság után a hulladékgazdálkodás az üvegházhatású gázok negyedik legnagyobb kibocsátója az Európai Unióban. Ezen gázok legfőbb forrása a hulladéklerakóra szállított biológiailag lebomló hulladék. Ha a lebomlás anaerob körülmények között megy végbe, a hulladéklerakón gáz képződik. A szakértők a komposztálást a CO2 kibocsátás emberi tevékenység által eredményezett csökkentésének egyik leghatékonyabb módszereként tartják számon, így egy eszköz lehet a globális felmelegedés elleni harcban. Forrás: separovanyzberpb.sk
**falu/község/város/kistérség/önkormányzati társulás